Szerethető korlátok, azaz elmélkedés a "Mi"-ről

Szabadság=szerelem, szerelem=rabság

A kapcsolatból eltűnik az egyén, mert összeolvad a többes szám első személlyel. Egyesek csak a maguk bajával törődnek, de ahogy ketten lesznek, megszűnnek az önös érdekek, és a saját gondok. Közös érdekek és a "Mi" saját gondjai lesznek.

_{2010.06.18 08:33sheep - ma.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Értelmezésem szerint a szabadság a rabság halmazába tartozik. A szabadság nem más, mint az általunk választott korlátok együttese. A korlátok, viszont a rabság összetevői. Önként választott korlátaink határozzák meg életünket. Mivel a párunkat, kihez szerelmünk láncol, magunk választottuk, így a szerelem is egyfajta rabság. Az együtt töltött idő és emlékek, az együtt hozott döntések alkotják a szerelem béklyóját, melynek súlya egymáshoz láncolja a szerelmeseket.

A szerelemben tehát egyszerre vagyunk rabok és szabadok. Rabjai vagyunk valakinek, akit szabad akaratunkból választottunk. Ez a szerelem szabadsága.

Nah, akkor dobozoljunk!

Az ember egy zárt rendszer, egy doboz. Hogy a dobozlakó kivel diskurál, vagy ki és mi mozgatja lakhelyét, az a külvilágtól függ. Ám, hogy kinek engedi kinyitni értelmének és érzelmének tárházát, az rajta áll.. és ez is szabadság.

Sokan látogatják nap, mint nap a kis dobozunkat. „Hahó, ki van ott?” – zörgetnek a fedélen. Ha valaki felé nyitni akarunk, akkor visszaszólunk. „Hello! Én vagyok.” Ha van még egy félénk hang belül, akkor a paranoid skizofrénia is visszaköszön, de jobb esetben csak dialógust folytatunk a látogatóval.

A látogató egyre többször jön, aminek mi örülünk és bátran elegyedünk vele párbeszédbe. Izgatottan várjuk, hogy ismét összefussunk. A dobozunk tele lesz érzelemmel és tobzódunk a boldogságban. Ezt pedig csakis annak köszönhettük, hogy nyitottunk a másik felé. A döntést a külvilág befolyásolhatta, de mi tettük meg a lépéseket.

Nyitnikék..

Egy ideális párkapcsolat, ahogy az élet maga, a harmónián alapszik. A felek kölcsönösen megértik, elfogadják egymást. Testben és lélekben egyek. Fontos, hogy ezeknek a szempontoknak megfeleljenek, mert máskülönben erős disszonancia lép fel.

Aki csak testben párjáé, gondolatban mégis máshová, máshoz vágyódik, az rossz helyen van. Ő csak rab. A testén keserű láncok, de a lelkén álmodozó szárnyak. Magához láncolja valami, amihez sosem fog igazán kötődni. A kötődés hiánya adódhat a másik fél, vagy az álmodozó hibájából, ám a tény, az tény marad. Senki sem igazán boldog. Senki sem igazán szabad.

A belső autonómia párkapcsolatban nem létezik. Ez nem azt jelenti, hogy mindent ki kell kotyogni a kedvesnek, de ha a dobozunk fedelét senkinek sem hagyjuk kinyitni, akkor fogadjuk el, hogy a végén olyan egyedül maradunk, mint a kisujjam.

Én+Te=Mi

A szerelemben már nem csak a saját dolgainkkal kell foglalkozzunk, de ez természetes. Közös gondok, közös örömök hordozóivá válunk. Együtt élünk át megannyi jó és rossz dolgot. Amennyi korlát közé szorít a szerelem, legalább annyi szárnyat is ad, a szabadsághoz.

Feláldozni az egyéni érveket nagyobb erő, mint egyedül maradni. A kompromisszum mindig nehezebb, viszont a gyomrunkban szaladgáló buborékok édes kárpótlásai a feladott autonómiának. Ezek a korlátok pedig igen is szerethetőek. Ideje tehát börtönbe vonulnunk, ha boldogok akarunk lenni!

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter