Magánnyal találják szembe magukat
A szingli életmód megbetegíthet
A szingli életmód már divattá vált, egyre többen élnek egyedül. A pszichológusok állítják: egyre több beteg jelentkezik orvosi vizsgálatra neurózissal, depresszióval, alvászavarral, szenvedély-betegséggel - és ha kezdik feltárni a baj okát, a magánnyal találják szembe magukat.
2010.08.27 17:00ma.hu
Van, aki tényleg szívesen van egyedül, de ha szükségét érzi, tud kapcsolatot teremteni. A magány más. Magányosnak lenni annyit tesz, mint saját akaratunk ellenére egyedül élni. Néha irreális félelem kergeti az embert az elszigeteltségbe.
Félelem attól, hogy figyelik, kritizálják, vagy annak a gondolata, hogy terhére van másoknak. Aki félénk, szintén gyakran magányos. És a kevés önbizalommal rendelkezők is.
Vagy akik a csalódástól félnek. Mindannyian segítségre szorulnak, és ezt valószínűleg pszichiátertől vagy lelki vezetőtől kaphatják meg.
Magányossá válik, aki az élet perifériájára szorul, de az is, akit túl magasra repít a siker. Akár férfi, akár nő az illető. Az individualizmus, autonómia, egészséges egoizmus, önmegvalósítás új életformát követel.
A teljesítménykényszer, a mindennapi stressz csak fokozza a vágyat, hogy „kilépjünk a világból”.
Négy tipikus „fedő” viselkedés tapasztalható a magányosoknál:
1. Akinek a munka az egyetlen szenvedélye az életben, az elveszíti a kapcsolatát a külvilággal. Elkorcsosulnak az érzelmei, a vágyai, az igénye. 2. A vad életvitel a belső nyugalom, a szerelem, a meghittség utáni vágy kielégületlenségét igyekszik leplezni.
3. A rövid távú kapcsolatok hajszolása azt az illúziót kelti, hogy az ember nincs egyedül. Utána azonban gyakran csak üresség marad.
A leghíresebb szinglik
4. Mindenkinek hasznára válni, segíteni nemes dolog. Valójában bármit elvállal, felőrlődik másokért, csak hogy addig se legyen egyedül. Mások az önkritika legcsekélyebb nyoma nélkül teszik fel a kérdést:
Miért nem beszél velem senki?
Miért van másoknak nagy baráti körük, miközben sokkal kevesebbet tudnak nyújtani, mint én? Hol maradnak a barátok, ismerősök? Miért van az, hogy alig kapok meghívást? Ilyen kérdéseket az ember élete végéig tehet fel magának, ha a saját magáról alkotott képet nem vizsgálja belül, és így kihagyja annak lehetőségét, hogy előnyére megváltozhasson.
Ha az ember vállalja a felelősséget az egyedüllétéért, és nem csapja be magát, akkor sikerülhet kikecmeregni belőle.
De ne próbálja külső tényezőkre fogni, mondjuk arra, hogy túl magas, túl kicsi, túl kövér, túl sovány…
Ez biztosan nem oka a magányosságnak. Az álomszép manökenekről is sokszor kiderült már, hogy messze elkerülik, mert buta, mert arrogáns, mert irigy. A pozitív személyiség, a belső kisugárzás akkor is vonzó, ha valakinek az alakja, arca nem tökéletes, ha már nem fiatal, a jóság, kedvesség, nyíltság, okosság akár még a testi hibákat is feledtetni tudja.
Aki nem érzi jól magát a magány fogságában, könnyen kiszabadulhat. Nem kell mást tennie, csak hagyjon fel az elhárítással és elfojtással. Az őszinte önkritika nehéz, de szükség van rá.
Mit ér azzal, ha az önmagáról alkotott téves képet fényesre polírozza? Egyszer úgyis kiderül az igazság, és akkor otthagyják. Ha csak magában töpreng, az sem sokat használ, legjobb, ha másokkal is megbeszéli, mi a véleményük, ha az asztrológia, számmisztika segítségével is szembesíti önmagát a valósággal, és tudatosan a pozitív vonásait erősíti, a negatív tulajdonságokat pedig igyekszik elhagyni – biztos, hogy megtalálja azokat, akik kiegészíthetik, akik megértik, akik a barátai, partnerei lehetnek. Akár egy életen át.

Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
A sajtos padlizsán ízletes, könnyen elkészíthető és a gyomornak sem nehéz - ebédként és könnyed vacsoraként is fogyasztható.
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...

Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Csaknem a kétszeresére tervezi növelni árbevételét az idei évben a Bazaltbor-Badacsony Kft., a bortermelés mellett borhotelt is üzemeltető cég 2012-ben 250 millió forintos árbevétellel számol.
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?

Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Az alkoholos italt naponta fogyasztó emberek, akiknek a családjában már előfordult vastagbélrákos eset, fokozottan ki vannak téve a betegség kialakulásának.
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?

Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Pornográf engedékenysége okán kelt híre egy amerikai közkönyvtárnak: nem tiltotta meg egy látogatójának, hogy a számítógépteremben nézegessen felnőtteknek készült videókat.
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában

Két napra bérelt autót: azóta sem látták
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy kecskeméti férfi feljelentése alapján egy tiszaföldvári férfi ellen.
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et

Ölt a gáz Dévaványán
Szénmonoxid-mérgezésben vesztette életét, szombat este egy középkorú férfi, Dévaványán, egy palackos gázmelegítő miatt.
Üresen állt a telep
Megúszták a csirkék az enesei tűzvészt
Több ezer négyzetméter tűzben
Lángba borult egy csirketelep Enesén
Megkötözték őket
Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:59 Ölt a gáz Dévaványán
- 9:50 Sokat késnek, de célba érnek a vonatok
- 9:37 Három tibeti égett meg a kínai uralom ellen tiltakozva
- 9:28 Egyiptom - A tüntetők felgyújtották az adóhivatalt
- 9:20 Nem bénította meg a fővárost a tél
- 9:11 Megúszták a csirkék az enesei tűzvészt
- 8:59 Megközelíthetetlen: Girincs méteres hófalak mögött
Black Ice Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Könyvelő
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Megkezdődött az 'Elie Wiesel-per'2012.02.05 09:51
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.05 09:19
- Meghalt Csurka István2012.02.05 08:55
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.05 00:44
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 00:21
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



