Egy hónap után nyoma sincs a szülésnek
Még mindig elhisszük Beyoncénak?
Lánya neve után stílusosan egy kék ékköves gyűrűben és kék körömlakkal lépett először közönség elé Beyoncé, azt követően, hogy egy hónapja megszületett az első lánya. De továbbra is kétséges, hogy ő szülte-e.
2012.02.08 18:29ma.huEgy hónapja kiáltotta világgá a hírt Beyoncé, hogy megszületett első kislánya, aki a Blue Ivy nevet kapta, ennek tiszteletére jelent meg most az első nyilvános eseményen kékre festett körmökkel és egy hatalmas kék köves gyűrűvel. Ennél azonban jobban szemet szúrt mindenkinek Jay-Z keddi koncertjén a New York-i Carnegie Hallban, hogy mennyire tökéletes az alakja a szülés után ilyen rövid idővel.
Fotó: beyonce.com
Pedig az énekesnő flitterekkel kirakott ruhája rafinált: ezek az apró kiegészítők gonoszak tudnak lenni viselőjükkel szemben, a legapróbb zsírpárnácskát is azonnal hatalmas bálnaszalonnává nagyítják - Beyoncén viszont ennek a leghalványabb nyoma sem látszott. Egész egyszerűen Beyoncé hozta a tőle megszokott tökéletes formát, ami miatt persze továbbra is óriási kérdőjelek villognak a kislánya születésének részletei körül.
Beyoncé már korábban is elkövetett néhány bakit onnan kezdve, hogy bejelentette terhességét: mindjárt a nagy hír közlésekor lebukott a műhassal, amit saját bevallása szerint csak azért viselt, mert így sokkal látványosabban tudta elővezetni a szenzációt. Később viszont belezavarodott a hónapok számolásába, mert annak ellenére, hogy augusztus végén azt mondta: három hónapos terhes, mindössze egy hónappal később lelkesen újságolta egy reklámfilmben: a hatodik hónapnál jár!
Aztán annak rendje-módja szerint bő három hónappal később be is jelentette Blue Ivy születését, igaz, a nagy eseményre a kórház teljes emeletét lezáratták és csak néhány bennfentes léphette át a szigorúan őrzött ajtókat. Ha rosszmájúak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk: ki látta, hogy tényleg ő szült-e? De nem akarunk azok lenni.
Viszont nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy azóta Beyoncé teljesen elzárkózott a nyilvánosság elől, mondván, minden idejét a gyermekének akarja szentelni, de a jelek szerint elegendő ideje jutott arra, hogy ez a négy hét alatt visszanyerje csodás alakját is, mintha soha nem is lett volna terhes. Vagy talán tényleg nem is volt?!
Még több hír Beyoncéról
Kapcsolódó írások:
- Toplistás sírása van Beyoncé 1 hetes kislányának!
- Megszületett Beyoncé lánya: kék nevet kapott
- Jay-Z páncélozott autóval védené a várandós Beyoncét
- ... és még egy: Nádszálkarcsú Beyoncé 1 hónappal a szülés előtt
- Egy hónap alatt hármat terhesedett Beyoncé?!
- Mégiscsak párnát hord Beyoncé gyerek helyett?

Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Popikonként vagy épp trónörökösként, hosszú kabátban megörökítve látható II. Erzsébet angol királynő azon a kiállításon, amely csütörtökön nyílt meg az uralkodó trónra lépésének 60. évfordulója, azaz gyémántjubileuma alkalmából a londoni National Gallery-ben.
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett

Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Tizenhat spanyol bankot minősített le a Moody's Investors Service az ország gyengélkedő gazdasága, egyre romló pénzügyi helyzete, az egyre több behajthatatlan hitel, valamint amiatt, hogy a kormány kevésbé képes támogatni a bajba jutott hitelezőket.
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban

Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Egy régi tanács szerint érdemes az injekció beadása közben elnézni, így kevésbé érezzük fájdalmasnak a szurit - de vajon ez tényleg így van?
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai

Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását, az egyetlen olyan fennmaradtat, amely átszelte a Csendes-óceánt; a Csilungban csütörtökön partra rakott dzsunkát restaurálják és kiállítják a helyi tengerészeti múzeumban.
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye

Letarolta autójával a villanyoszlopokat a részeg nő
Közúti jelzőtáblával kezdte, majd két villanyoszlopot sem kímélt - az autó ripityára tört, ám a középkorú nő simán megúszta.
Karambolozott egy busz
Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
A Belügyminisztérium elégedett
Magyarország nyerte el a PIN-díjat
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit

Ellopta az autóstáskát, de megdöbben, ha kinyitja
Minden bizonnyal maga a tolvaj sem gondolta, hogy mit is rejt valójában az általa kiszemelt autóstáska. A lopással nem járt túl jól.
Aranyáron kelt el az idei első termés
"Kerül, amibe kerül" - Másfél milliót fizetett a sárgadinnye darabjáért
Gyorsan lekapta magáról a fehérneműt
18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:41 Csempészárut találtak az ókori római hajón
- 9:37 Megdőlt az országos hidegrekord
- 9:29 Sokkot kapott a menyasszony: égből pottyant férfi az esküvőn
- 8:56 Életfogytiglant kapott a kínai "csempészkirály"
- 8:44 Marihuánát csempész nyugdíj-kiegészítés végett
- 8:31 Ellopta az autóstáskát, de megdöbben, ha kinyitja
- 8:29 Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- Kedvenc zenéink2012.05.17 21:51
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



