Moore lánya learatja a babérokat
Itt a méltó Demi-utód? Képekben a sikeres Rumer Willis!
Mintha csak Demi Moore-t látnánk jóval fiatalabb kiadásban! - A díva legidősebb lánya, Rumer Willis is édesanyját követi a pályaválasztásban. A csinos lánynak most kerül mozikba első filmje.
Akár a fiatal Demi - Rumer Willis csinos nagylány lett! 
Demi Moore méltán lehet büszke gyermekeire - Lányai egytől-egyig nagyon szépek és tehetségesek, idővel valószínű, hogy valamennyien hasonló pályát választanak majd, mint világhírű mamájuk és édesapjuk, Bruce Willis.
A Moore-Willis gyerekeknek volt bőven kitől örökölniük nemcsak a színészi tehetséget, de szemrevaló külsejüket is. A lányok közül Rumer, a legidősebb szakasztott édesanyja - ő az első, aki tizenkilenc évesen fellépett a világot jelentő deszkákra. Most forgatták le első önálló filmjét, melyet az Oscar-díjas Phedon Papamichael rendezett - a horror címe pedig From Within.
Rumer a rendezővel
Az elegáns ruhakölteményében ragyogó Demi-hasonmás nagyon boldognak, de kissé megszeppentnek tűnt a filmbemutató rendezvényen. Persze, idővel nyilván majd megszokja a felhajtást, mely eddig is kijárt neki híres szülei mellett - sőt, kisgyerekként is kapott apróbb szerepeket -, de a reflektorfény eddig mégsem igazán rá irányult.
Igaz, ami igaz: Rumer korábban is adott már rá okot, hogy a bulvársajtó cikkezzen róla.
Az egyre cseperedő és csinosodó fiatal lányban sokan nemcsak Demi Moore hasonmását, hanem riválisát is felfedezni látták - igen gyakran mutatkozott ugyanis együtt anyja kedvesével, a Deminél jóval ifjabb Ashton Kutcher-rel.
Arról pedig árulkodó fotók is készültek, hogy a páros feltűnően meghitten társalog és karolgatja is egymást. Hogy Demi miként tisztázta le a dolgokat lányával, arról nincs hír.
Ashton mindenesetre nem jelent meg a filmbemutatón, mint ahogy Demi sem. Ott volt viszont Rumer apja, Bruce Willis, aki új kedvesét is bemutatta sztárpalánta lányának.

Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Popikonként vagy épp trónörökösként, hosszú kabátban megörökítve látható II. Erzsébet angol királynő azon a kiállításon, amely csütörtökön nyílt meg az uralkodó trónra lépésének 60. évfordulója, azaz gyémántjubileuma alkalmából a londoni National Gallery-ben.
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett

Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Tizenhat spanyol bankot minősített le a Moody's Investors Service az ország gyengélkedő gazdasága, egyre romló pénzügyi helyzete, az egyre több behajthatatlan hitel, valamint amiatt, hogy a kormány kevésbé képes támogatni a bajba jutott hitelezőket.
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban

Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Egy régi tanács szerint érdemes az injekció beadása közben elnézni, így kevésbé érezzük fájdalmasnak a szurit - de vajon ez tényleg így van?
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai

Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását, az egyetlen olyan fennmaradtat, amely átszelte a Csendes-óceánt; a Csilungban csütörtökön partra rakott dzsunkát restaurálják és kiállítják a helyi tengerészeti múzeumban.
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye

Letarolta autójával a villanyoszlopokat a részeg nő
Közúti jelzőtáblával kezdte, majd két villanyoszlopot sem kímélt - az autó ripityára tört, ám a középkorú nő simán megúszta.
Karambolozott egy busz
Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
A Belügyminisztérium elégedett
Magyarország nyerte el a PIN-díjat
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit

Ellopta az autóstáskát, de megdöbben, ha kinyitja
Minden bizonnyal maga a tolvaj sem gondolta, hogy mit is rejt valójában az általa kiszemelt autóstáska. A lopással nem járt túl jól.
Aranyáron kelt el az idei első termés
"Kerül, amibe kerül" - Másfél milliót fizetett a sárgadinnye darabjáért
Gyorsan lekapta magáról a fehérneműt
18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:41 Csempészárut találtak az ókori római hajón
- 9:37 Megdőlt az országos hidegrekord
- 9:29 Sokkot kapott a menyasszony: égből pottyant férfi az esküvőn
- 8:56 Életfogytiglant kapott a kínai "csempészkirály"
- 8:44 Marihuánát csempész nyugdíj-kiegészítés végett
- 8:31 Ellopta az autóstáskát, de megdöbben, ha kinyitja
- 8:29 Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- Kedvenc zenéink2012.05.17 21:51
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



