hirdetés

Az énekes újra színpadra állt, és sikert aratott!

Videóval! Sikoltoztak Susan Boyle-nak!

Ismét színpadra lépett Susan Boyle, aki először szerepelt azóta, hogy egy héttel ezelőtt elhagyta az egyik londoni klinikát. A 48 éves skót nőt kimerültség miatt öt napot töltött a pszichiátriai klinikán, miután a Britain's Got Talent - Csillag születik brit verziójában csak második helyen végzett.

2009.06.15 19:30rtlbulvar.hu
hirdetés

Boyle többedmagával a közép-angliai Birminghamben lépett fel annak a turnénak az első állomásaként, amelyben a Britain’s Got Talent szereplői vesznek részt. Susan Boyle két olyan dalt énekelt el, amelyekkel világsikert aratott a műsorban.

Éneke már az első hangok után meghatotta a közönséget: sikoltozva tapsolt neki, Susan Boyle pedig csókokat dobált rajongóinak. Brit médiaértesülések szerint a Boyle nehezen birkózott meg Csillag születik-ben hirtelen jött népszerűséggel.

A műsor szóvivője korábban azt mondta, hogy az énekesnői karrierre vágyó asszony az elvesztett döntő után érzelmileg kimerült.

A skót nőt, aki azt állította magáról, hogy még sohasem volt férfival, a bukmékerek biztos győztesnek gondolták, ám csak a második helyezést szerezte meg a tíztagú Diversity nevű tánccsapat mögött.

Tudja meg miért került kórházba Susan!

Koncert a Szent István-bazilikában

Kertesi Ingrid operaénekesnő és Zsédenyi Adrienn (Zséda) jövő szerdai koncertjén olyan művek hangzanak el a Szent István-bazilikában, amelyek jól illenek a szakrális térbe, de elég népszerűek és friss élménnyel szolgálnak a hallgatónak. Saint-Saëns ritkán hallható Ave Mariáját például duettben énekli Kertesi Ingrid és Zséda.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Adóköteles a menedzserszűrés
2012. máj. 23. 11:07

Győrfi Pál a katedrán - A kommunikáció és az egészségügy kapcsolata
2012. máj. 23. 10:41

Szúrás, csípés, viszketés - A rovarcsípésekről bővebben
2012. máj. 23. 09:41

A mukopoliszacharidózis
2012. máj. 23. 07:38

A vírusos tüdőgyulladás tünetei
2012. máj. 23. 05:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.