A két szexi szívtipró együtt!
Justin Timberlake bedőlt Guynak!
Justin Timberlake nem csak Jessicának adta szavát, hogy mennyire szereti, hanem a népszerű brit rendezőnek is. Guy igazi nagy durranásra készül, amiben az énekes kapja majd az egyik főszerepet.
Justin nagyon sokszor megállta már a helyét különböző helyzetekben! 
Hétfő este együtt sörözött Londonban Guy Ritchie és Justin Timberlake.
Az énekes nem véletlenül vendégeskedett Madonna exének ’The Punchbowl’ nevű pubjában, itt beszélték meg ugyanis, hogy Timberlake lesz az egyik főszereplő Guy új remake-jében.
A rendező ugyanis a ’Guys And Dolls’ című darabot akarja újraértelmezni és úgy érzi, hogy ebben Justin tökéletesen el tudná játszani az egyik szerepet. A mozi, amin a két szívtipró ügyködik, nem más, mint egy musical, melynek eredeti címe Guys and Dolls , ami igazán Justin stílusához illik.
A film egy 1978-ban bemutatott Vadlibák című akció, amelyet Andrew V. McLaglen rendezett.
„Justin rendkívül ideális választás lenne a Guys And Dolls-ba. Tud játszani, táncolni és énekelni” – írta az ügy kapcsán a The Sun. Timberlake legutóbb 2006-ban csillogtatta meg színészi képességeit az Alpha Dog című filmben.
Justin és Ritchie egyébként Madonnán keresztül ismerték meg egymást néhány éve. Sőt: egy időben azt rebesgették, hogy az énekesnőnek viszonya is volt a fiatalemberrel, szóval elég érdekes lesz ez a közös munka...
Justinnak egyébként nem ez lesz az első szereplése, korábban is feltűnt már hosszabb-rövidebb időre a mozivásznon.
Kapcsolódó írások:
- Lindsay kitálal: Tudom, hogy Justin csalja Jessicát!
- Csak nem? Justin Timberlake és Kate Hudson az új álompár?
- Forró képek: Buja cicik a félhomályban - Jessica Biel mindent megmutat!
- Hoppá! Jessica Biel jelenléte teherré vált Justin Timberlake-nek!
- Justin Timberlake dögös csajjal nyomja
- Mit tervez? Justin Timberlake imádja az alkoholt, sőt!
- Justin Timberlake nem fél bevállalni!
- Örökké szeretni foglak - suttogta Jessica Biel szerelme, csak épp másik nőnek!
- A legtöbb nő Brad Pittet csókolná meg!
- Forró jelenetek! - Timberlake kedvese félpucéran vonaglik a színpadon

Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
A Beépített szépség-filmek sztárja, Sandra Bullock újra egyenruhába bújik, igaz, ezúttal nem titkolja valódi hivatását, de a rekeszizmokat most sem fogja kímélni.
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz

5 milliárd forintos pályázati forrás élelmiszeripari vállalkozásoknak
Ötmilliárd forint keretösszeggel megjelent a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére kiírt pályázat.
Tárgyalnak a gazdasági növekedés lehetőségeiről
Megszavazta az EP a tranzakciós adó uniós bevezetését
Megvásárolta a vasúttársaság
A MÁV-é lett a Resti Zrt.
Két végpontja Vecsés, illetve Felsőzellő
Megállapodtak a magyar-szlovák közös gázvezeték megépítéséről
Nem éri hátrány az érintetteket
Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET
A bankokat terhelné
Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
A gyermekek egyharmada alultáplált
Milliók éheznek Jemenben

Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Minden férfi kicsit más, de ha azt szeretnénk, hogy egy pasi igazán belénk szeressen, az alap tennivalók ugyanazok.
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért

Koncert a Szent István-bazilikában
Kertesi Ingrid operaénekesnő és Zsédenyi Adrienn (Zséda) jövő szerdai koncertjén olyan művek hangzanak el a Szent István-bazilikában, amelyek jól illenek a szakrális térbe, de elég népszerűek és friss élménnyel szolgálnak a hallgatónak. Saint-Saëns ritkán hallható Ave Mariáját például duettben énekli Kertesi Ingrid és Zséda.
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet
A hétvége a kicsiké
Gyermeknapi programok Budapesten
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Semmilyen vizsgálatot nem indítanak, mi több: teljes mértékben alkalmazottjuk mögé állt az a repülési társaság, amelynek pilótája kilökött a gépéről egy méltatlankodó utast.
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
Inkább feladta magát, nehogy gyilkosnak higgyék
Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
Bárhová bejuthatnak a hüllők
Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
A kerítésen átugrálva menekültek volna
Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.23 14:31
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 14:09
- Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott2012.05.23 14:08
- ÍRD LE,2012.05.23 12:51
- NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát2012.05.23 12:22
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




