"Sosem tudott volna megcsinálni ennyi fellépést"
Uri Geller: Üvöltöttem vele, Jacko, ha így folytatod, meghalsz!
Szinte minden hozzá közelálló állandó rettegésben élt Jacko környezetében, nehogy a sztárnak baja essen - derül ki a barát, Uri Geller szavaiból. A mentalista elárulta: talán ő az egyedüli, aki ordítani mert aggodalmában az énekessel!
Michael Jackson - A dicsőséges múlt 
Egyik legközelebbi barátja volt a 62 éves Uri Geller a június 25-én, mindössze ötvenévesen váratlanul elhunyt Michael Jackson-nak.
Korábban hallgatott, csak belül aggódott barátjáért - most azonban már nem tudja eltitkolni, hányszor pánikolt be miatta, őrizte éjszakákon át, vagy ordítozott Jackóval.
Jacko volt Uri esküvői tanúja
A Canon News-nak elárulta, mi zajlott a háttérben, amiről a külvilág szinte semmit nem tud.
Nemcsak együtt dolgoztak a sztár Invincible című lemezén, de Jacko olyannyira közel állt Urihoz, hogy amikor újra feleségül vette a párját, a popsztár volt a tanúja.
Mivel nem csak Matt Fiddes, Jacko extestőre, hanem Geller is sokféle élethelyzetben töltött együtt időt a sztárral, olyasmiket is látott, amit más nem.
Együtt voltak a hotelszobákban, s Michael nem egyszer halálra rémítette Gellert és a volt testőrét.
Urit szinte sokkolták a látottak, s elmondása szerint nem egyszer üvöltve követelte Jackson-tól, állítsa le magát, mert ha így folytatja, meghal!
Történt egyszer, hogy azt hitte, eljött a végzetes nap.
Jackóval ki akartak menni az állatkertbe, hogy az énekes megnézze az általa nagyon kedvelt gorillákat. Csakhogy Uri nem tudta őt felébreszteni. Testőrével együtt rázogatta őt, de hiába, Jacko nem tért magához.
Hosszú ideig tartott, mire kitisztult, de azt állította, hogy az időeltolódás miatt készült ki. Geller tudta, hogy nem erről van szó...
Számtalanszor "őrizte" barátját, a szobája előtt aludt egy fotelban, hogy kéznél legyen, ha segítség kell...
Sajnos, ha Michael nagyon akart valamit, akkor igen határozott és követelőző tudott lenni, nemet mondani pedig alig tudott neki valaki.
Geller és a popkirály - barátok voltak
Matt Fiddes arról számolt be, hogy a mentalista többször kénytelen volt eldugni előle a tűkészletét, távol tartani tőle a szereket adagoló embereket az énekestől.
Jacko sokszor üvöltözve követelte a fájdalomcsillapítóit. Előfordult, hogy szinte kómában hevert az ágyon...
Geller most is tartja állítását, hogy barátját a stressz ölte meg, hiszen annyi koncertet szerveztek le neki, amennyit semmiképp sem tudott volna megcsinálni.
Michael azonban nem akart csalódást okozni - örömet szeretett volna szerezni a rajongóinak, éltette a szeretet, amit tőlük kapott...
A mentalista véleménye szerint Jacko naiv ember volt, nem tudta megkülönböztetni, kik fordulnak felé jóindulattal és kik azok, akik csak kihasználni akarják.
Túl sokan voltak körülötte, akik csak hasznot húztak, újabb és újabb "darabot" követeltek belőle. Sok volt a "segítő", miközben ők, az igazi barátai nem lehettek mellette.
Azzal kapcsolatban, mit gondol a gyilkosság vádjáról, Uri Geller nem akart válaszolni.
Uri Geller szerint az ötven fellépés leszervezése nagy hiba volt!

Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
A Beépített szépség-filmek sztárja, Sandra Bullock újra egyenruhába bújik, igaz, ezúttal nem titkolja valódi hivatását, de a rekeszizmokat most sem fogja kímélni.
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz

5 milliárd forintos pályázati forrás élelmiszeripari vállalkozásoknak
Ötmilliárd forint keretösszeggel megjelent a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére kiírt pályázat.
Tárgyalnak a gazdasági növekedés lehetőségeiről
Megszavazta az EP a tranzakciós adó uniós bevezetését
Megvásárolta a vasúttársaság
A MÁV-é lett a Resti Zrt.
Két végpontja Vecsés, illetve Felsőzellő
Megállapodtak a magyar-szlovák közös gázvezeték megépítéséről
Nem éri hátrány az érintetteket
Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET
A bankokat terhelné
Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
A gyermekek egyharmada alultáplált
Milliók éheznek Jemenben

Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Minden férfi kicsit más, de ha azt szeretnénk, hogy egy pasi igazán belénk szeressen, az alap tennivalók ugyanazok.
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért

Koncert a Szent István-bazilikában
Kertesi Ingrid operaénekesnő és Zsédenyi Adrienn (Zséda) jövő szerdai koncertjén olyan művek hangzanak el a Szent István-bazilikában, amelyek jól illenek a szakrális térbe, de elég népszerűek és friss élménnyel szolgálnak a hallgatónak. Saint-Saëns ritkán hallható Ave Mariáját például duettben énekli Kertesi Ingrid és Zséda.
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet
A hétvége a kicsiké
Gyermeknapi programok Budapesten
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Semmilyen vizsgálatot nem indítanak, mi több: teljes mértékben alkalmazottjuk mögé állt az a repülési társaság, amelynek pilótája kilökött a gépéről egy méltatlankodó utast.
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
Inkább feladta magát, nehogy gyilkosnak higgyék
Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
Bárhová bejuthatnak a hüllők
Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
A kerítésen átugrálva menekültek volna
Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:08 Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
- 14:56 Timosenkót nem engedik külföldön gyógyulni
- 14:45 "Rabszolgamunka": tovább kérdez az LMP
- 14:38 Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
- 14:30 Koncert a Szent István-bazilikában
- 14:29 Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
- 14:23 Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.23 14:31
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 14:09
- Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott2012.05.23 14:08
- ÍRD LE,2012.05.23 12:51
- NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát2012.05.23 12:22
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




