Katie Green közszemlére tette a testét!
Fedetlen keblek! Megmutatta cicijét strandolás közben a modell!
Közszemlére tette fedetlen kebleit egy strandon az ismert brit modell, Katie Green. A 21 éves szépséget nyaralás közben kapták lencsevégre a fotósok, a brit modell úgy tűnik általában nem sok mindent visz magával, ha nyaralni indul.
Katie Green közszemlére tette fedetlen cicijét! 
Katie láthatóan remekül érezte magát a szikrázó napsütésben, mit sem törődve a strand többi vendégével, akik közül többen tátott szájjal nézték, ahogy a bombázó gondosan letusol pancsolás előtt, majd ki-be mászkál a medencéből.
Katie a mélyebb részekbe is bemerészkedett, de oda már a biztonság kedvéért magával vitte kedvenc matracát is, amit pillanatok alatt a lába közé kapott és le sem szállt róla jó darabig.
Katie, aki többek között arról is ismert, hogy annak idején visszautasított egy igen jól jövedelmező modellfelkérést, mert az ügynöksége azt akarta, hogy fogyjon le, úgy tűnik továbbra is igen elégedett külsejével.
Bár egy dekát sem fogyott az eset óta, továbbra is szívesen teszi közszemlére testét, például strandokon.
Így történt ez nemrégiben is, amikor nyaralás közben kapták lencsevégre a 21 éves szépséget.
Nem hajlandó koplalni!
Green korábban bekerült Eva Herzigova utódjainak listájába, amit persze mindaddig határtalan örömmel fogadott, amíg be nem regisztrált a Premier Model ügynökséghez, ahol nagyon kedvesen közölték vele, hogy az átlagos fehérneműmodellekhez képes túl kövér, így adjon le 13 kilót.
Az angol modell persze kezdetben belement, hiszen kihagyhatatlan munkalehetőségeket ígértek neki, hiába.
- "Teljesen megdöbbentem, amikor közölték, hogy fogynom kell, mert az átlagos modellek sokkal vékonyabbak. Hiszen ezzel az alakkal választottak a Wonderbra győztesének! Egészen addig csak dicsérték az alakomat, nem is értettem mi történt. "– mesélte egy adott interjújában Green.
- " Csak arra voltak kíváncsiak, hány kilót fogytam. Aztán behívtak a londoni irodába, én meg úgy gondoltam, biztosan azért, mert egy új fotósorozatot készítenek. Ehelyett a mérlegre állítottak, csak a súlyomat akarták ellenőrizni."- mondta a modell korábban, akinek nyolc nap alatt három kilót sikerült leadnia.
A lány aggódó szülei aztán megunták a dolgot, és írtak az ügynökségnek, akik ugyanazt mondták nekik, mint lányuknak. Az átlagmérethez kell alkalmazkodni, ha dolgozni akar.
Green ezután döntött úgy, hogy abbahagyja a diétát, mert fontosabb az egészsége, és nem akar csont és bőr lenni. Otthagyta az ügynökséget és a Wonderbrát is.
Kapcsolódó írások:
- Képek! Jordan: Utálom ha a cicimhez nyúlnak!
- Micsoda képek, micsoda cicik! Forró képek készültek Jennifer Anistonról!
- Micsoda cicik: Nem is olyan fiús Kanye West barátnője! Sőt!
- Dögös fotók - Katy Perry: Adjanak az égiek hatalmas ciciket!
- Látszott a cici! Átlátszó ruhában sétálgatott Mischa Barton!
- Kocsányon lógó szemek: Kate Moss és barátnői a yacht-on mutogatták a cicit

Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Van, akinek a kert zöldje sem biztosít elég nyugalmat, külön kis házikóban pihenne legszívesebben - több méter magasban. És még is teheti!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán

5 milliárd forintos pályázati forrás élelmiszeripari vállalkozásoknak
Ötmilliárd forint keretösszeggel megjelent a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére kiírt pályázat.
Tárgyalnak a gazdasági növekedés lehetőségeiről
Megszavazta az EP a tranzakciós adó uniós bevezetését
Megvásárolta a vasúttársaság
A MÁV-é lett a Resti Zrt.
Két végpontja Vecsés, illetve Felsőzellő
Megállapodtak a magyar-szlovák közös gázvezeték megépítéséről
Nem éri hátrány az érintetteket
Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET
A bankokat terhelné
Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
A gyermekek egyharmada alultáplált
Milliók éheznek Jemenben

Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Minden férfi kicsit más, de ha azt szeretnénk, hogy egy pasi igazán belénk szeressen, az alap tennivalók ugyanazok.
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért

Koncert a Szent István-bazilikában
Kertesi Ingrid operaénekesnő és Zsédenyi Adrienn (Zséda) jövő szerdai koncertjén olyan művek hangzanak el a Szent István-bazilikában, amelyek jól illenek a szakrális térbe, de elég népszerűek és friss élménnyel szolgálnak a hallgatónak. Saint-Saëns ritkán hallható Ave Mariáját például duettben énekli Kertesi Ingrid és Zséda.
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet
A hétvége a kicsiké
Gyermeknapi programok Budapesten
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
Nagy erőkkel keresi az amerikai New Jersey állam rendőrsége azt az apát, aki viccből egy nyilvános mosoda mosógépébe tette a fiát, majd akaratán kívül el is indította a programot a bezárt gyerekre.
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
Inkább feladta magát, nehogy gyilkosnak higgyék
Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:06 A magyar romastratégia a legátfogóbb
- 16:04 Igen aktívak a közéletben a bevándorlók
- 15:55 Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
- 15:48 EU-csatlakozási tárgyalások kezdődhetnek Montenegróval
- 15:38 Az MSZP jogi segítséget ajánl a vesztes gazdáknak
- 15:31 Egyiptomi elnökválasztás: rendőrt lőttek le egy szavazóhelyiségnél
- 15:29 Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.23 15:55
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 15:17
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.23 14:31
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 14:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




