Néhány héten belül megjelenik az első lemeze
Amy Winehouse keresztlánya nála is tehetségesebb
Az énekesnő szerint 13 éves keresztlányának, Dionne Bromfieldnek még annál is sokkal jobb a hangja, mint amilyen neki volt ilyen idős korában. A kislánynak néhány héten belül megjelenik az első lemeze a lelkes keresztanyu kiadójánál,
Képekben a teheséges önpuszító keresztanyu: Amy Winehouse! 
Winehouse állítólag saját karrierjével is foglalkozik végre kicsit, nekivágott a harmadik lemezének, ezúttal tényleg.
- „ Amikor először hallottam Dionne-t énekelni, nem akartam hinni a fülemnek, hogy lehet ennyire csodálatos hangja egy ilyen fiatal kislánynak. Sokkal jobb, mint amilyen én voltam ennyi idősen, annyira büszke vagyok rá! Nagyon örülök, hogy van egy lemezkiadóm. Itt vannak azok az igazán tehetséges emberek, akiket szeretek, és Dionne a kedvencem" - nyilatkozta Amy Winehouse a Sunnak keresztlányáról, a 13 éves Dionne Bromfieldről, akinek heteken belül, október elején jelenik meg az első lemeze az énekesnő gondozásában.
Íme: Dionne
Amy Winehouse amellett, hogy kiadója az albumnak, a készítésben is részt vett, vokálozott keresztlányának, aki szerinte nagyon ügyesen formálja a számokat a saját stílusára.
- "Dionne bármilyen számot képes a sajátjává tenni."- mondta büszkén.
Közben maga Winehouse is folytatja zenei karrierjét, állítólag megint összeállt régi producerével, Mark Ronsonnal, hogy elkészítsék a világsikert hozó közös Back to Black albumuk folytatását.
A Sun egyik forrása szerint most megvan az összhang producer és énekes között.
- "Mark azt gondolja, Amy egyre jobban van, együtt dolgoznak, és hamarosan elkezdik felvenni a lemezt. Minden, amit Mark csinál, csúcs" - nyilatkozta egy forrás.
Itt meghallgathatja a fiatal tehetség hangját!
Kapcsolódó írások:
- Mit művel? A hátsó ablakon csempészett be valakit Amy Winehouse!
- Képek: Amy Winehouse összefirkálta az arcát!
- Képek - Na ne! Amy Winehouse visszatér drogos férjéhez?
- Amy Winehouse folyton könyörög és vergődik...
- Képek - "Én ihlettem!" - Amy Winehouse exe ezért milliárdokat követel
- Dauer és pulcsi: képekben Amy Winehouse meglepő átváltozása
- Képek - "Most már összeszedem magam" - Elvált Amy Winehouse!
- Újabb bizarr fotó- Nyilvánosan cumizik Amy Winehouse!
- Idén a klasszikus rockelőadóké lesz a nagyszínpad Glastonburyben
- Képek- Nem bírták tovább! Kidobta a producere Amy Winehouse-t!

Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Felelőtlenül egy magángépen hagyta II. Erzsébet fenséges fehérneműjét - szerencsére akkor még jóval fiatalabb volt!
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
- 22:10 Kereset a Facebook ellen
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



