Kimerült az énekesnő, sebek vannak rajta...
Képek - Lady Gaga órákig zokogott, mert összeesett!
Rettentően elkeseredett az extrém sztár, mert indiai koncertje előtt kiderült: mégsem állhat színpadra - Lady Gagát orvosa nem engedte fellépni. Rajongói azt is találgatják, mitől van tele sebekkel az énekesnő.
Energikus és vadóc: Lady Gaga New York-i koncertje! 
A szőke énekesnő összesett indiai koncertje előtt. Szédülni kezdett és levegő után kapkodott - mindössze egy órával azelőtt, hogy a fellépés elkezdődött volna.
Lady Gaga orvosa kimerültséget és dehidratáltságot állapított meg a sztárnál, ezért nem hagyta, hogy színpadra lépjen.
Mi történt Lady Gaga karjával?
A csinos énekesnőt nagyon megviselte az eset. Mit sem törődve azzal, hogy sokkal nagyobb baja is lehetett volna, ha a koncertbe belekezd, keservesen sírt az öltözőjében.
Odakintről ugyanis hallotta, hogy a rajongók sikoltoznak. Nehezen tudta feldolgozni, hogy képtelen kimenni a színpadra. Könyörgött orvosának, hogy mégis koncertezhessen, de hiába.
Lady Gaga később a Twitter közösségi portálon kért bocsánatot a történtekért.
Elmondta, hogy sosem, még nagyobb megfázás miatt sem mondta le fellépését, kisebb rosszullétek sem zavarják abban, hogy örömet szerezzen rajongóinak.
Most nem így történt, nagyon sajnálja az egészet, és mindenképp pótolja az elmaradt koncertet januárban.
Rajongói közben azt is találgatják, vajon minek köszönhetők az énekesnő karján és lábán a jól látható, csúnya sebek. Lady Gaga ugyanis a napokban ezeket szabadon hagyó rövid szerelésben jelent meg New York-ban. A sérülései valóban ne nyújtanak szép látványt.
Lady Gaga menyasszony - fotóval!
Kapcsolódó írások:
- Döbbenetes maskara: Lady Gaga kis híján kiszúrta mások szemét
- Susan Boyle és Lady Gaga vitte a pálmát tavaly!
- Pikáns fotók - Lady Gaga: Na jó! Szexeltem már nővel!
- Megdöbbentő fotók - Lady Gagát látványosan felszarvazták!
- Meghökkentő fotók - Lady Gaga piros latex-szerkóval lepte meg a királynőt!
- Videóval! Kínos - Lady Gaga háromszor esett fenékre a színpadon!

Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Felelőtlenül egy magángépen hagyta II. Erzsébet fenséges fehérneműjét - szerencsére akkor még jóval fiatalabb volt!
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:54 Halálbüntetést kértek Ben Alira
- 23:29 Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 05:35
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



