Végre kimondja az igent a sztárpár?
Talján örömök: Olaszországban lesz a Jolie-Pitt esküvő?
Akár igaz, akár nem, a Róma melletti Bracciano reneszánsz várkastélyát napok óta kíváncsi tömeg veszi körül: állítólag itt házasodik össze a híres színészpár, Angelina Jolie és Brad Pitt.
Lehet, hogy Angie terhes? Döntse el Ön! 
Hollywood legszebb párja végre kimondja az igent, mégpedig Olaszországban, a Braccianói-tó partján emelkedő várkastélyban - terjedt el az amerikai hírességek életét percről percre figyelő honlapokon. A felröppent információt aztán az olasz bulvársajtó is átvette. A lapok szerint az sem kizárt, hogy Brangelináék esküvője már most a hét végén lezajlik: elképzelhető, hogy szombaton fogad örök hűséget egymásnak a 35 éves Angelina és a 47 éves Brad.
Bár a dátum bizonytalan, a helyszín kevésbé. A hírforrások abban egyetértenek, hogy az esküvő a Rómától 40 kilométerre északra levő tó partján lesz, az ott álló, impozáns, XV. századi várkastély várja a mennyasszonyt és vőlegényt. Braccianóban van Európa egyik legnagyobb vára, amely az Orsini Odescalchi hercegi család tulajdona.
A vár nem először lenne sztáresküvő helyszíne. A család ugyan tagadja, hogy az Angelina-Brad páros kibérelte volna a kastélyt, de az Orsini Odescalchik 1998-ban is hasonló nemesi szűkszavúsággal cáfolták, hogy náluk tartják az olasz popénekes, Eros Ramazzotti és azóta már elvált felesége, Michelle Hunziker esküvőjét. Miközben a kastélyban 400 vendég ünnepelte Erost és szerelmét, és a vár tornyaiból tűzijáték ragyogta be Bracciano egét...
A romantikus esküvőhöz nemigen akad jobb díszlet a kastélynál. Itt ment férjhez, szintén 1998-ban, a CNN tudósítója, Christiane Amanpour a volt amerikai külügyi szóvivőhöz, James Rubinhoz. 2006-ban Tom Cruise és második felesége, Katie Holmes is Braccianóban házasodott össze. Állítólag ők tanácsolták a várat Brangelináéknak.
Ugyan, üres szóbeszéd!
Így próbálja elfojtani a pletykákat a braccianói polgármesteri hivatal. A 18 ezres kisváros lakosai szerint azonban nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Így a helyiek napok óta a kastélyt figyelik, és a várhoz közelítő minden gyanús jármű rögtön a paparazzik kereszttüzébe kerül.
A legfobb kérdés persze az, hogy ha lesz esküvő, akkor milyen ruhát ölt majd a világ egyik legszebb színésznőjének tartott Angelina, akinek Braddel három saját és három örökbe fogadott gyermeke van már.

Az olimpiára készül a sztár-DJ
Dj Dominique a napokban tért vissza Londonból, ahol egy nagysikerű bulit adott az ott élő magyaroknak. Miután köztudott róla, hogy sportfanatikus, nem tudta kihagyni a közelgő Olimpia legfontosabb helyszíneit sem.
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!

Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Az alacsonyabb jövedelműeknek kedvező adópolitikákkal és a vezetői juttatások visszavágásával csökkentené a mind növekvő jövedelmi különbségeket a kínai vezetés.
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben
EU-csúcs, gazdasági növekedés ösztönzése
Közös közép-európai javaslatcsomag
Bare International
Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ
Köz, beszerzés
Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
Adóznak a divatnak a NAV-nál
A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát
Költségvetési, Gazdasági bizottság
Idén még közel felére csökkenhet a távközlési adó: 400, illetve 1400 forintra

Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Szorosan összefügg a szociális helyzet és a gyógyulás a páviánok esetében. A rangidős hímek különösen gyorsan épülnek fel betegségeikből és sérüléseikből - derítették ki kutatók.
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Négy rablás feltételezett elkövetőit fogta el a napokban a szolnoki rendőrség - jelentette be Szabó Zoltán, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője csütörtökön.
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
Letartóztatták a kínai párost
Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:08 A szlovákiai magyarok választójogáról egyeztetnek Budapesten
- 14:07 Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
- 14:03 DK: szembe kellene nézni a Kádár-rendszerrel
- 13:59 Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
- 13:58 Négy rablás tettesei is rendőrkézen
- 13:54 Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 13:27
- Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott2012.05.24 12:54
- Öt napot kapott a Mal2012.05.24 12:54
- Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték2012.05.24 12:50
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




