Nem kell választani a gyerek és a sztárság közt
Sztárportrék: Anyaság vagy sztárkarrier?
Gombos Edinát a férje beszélte rá a babára, de nem bánta meg. Farkasházy Rékát győzködni sem kellett, két gyermeke tudta, mikor kell jönni. Részlet a Sztárportré adásából.
2010.08.31 16:24Sztárportré"Nálunk a motiváció a férjem volt. Ő volt, aki mondta, hogy milyen jó lenne. - mesélte Gombos Edina a Sztárportré műsorában. - Engem kicsit inspirálni kellett, mert én akkor még nagyon nagy munkában voltam. Akkor még nem igazán tudtam elképzelni, de úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg.
Úgy alakult, hogy egy évig nem is jött össze, és amikor már nem gondoltunk rá, már nem számoltunk vele, amikor már úgy voltunk az egésszel, hogy talán nem is lesz, akkor egyszer csak teherbe estem - mesélte vidáman Edina.
Fotó: gombosedina.hu
Egyik pillanatban sírni akartam az örömtől, a másik pillanatban nagyon nagy ijedtség volt bennem, hogy most mi lesz. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben, eléggé káosz volt körülöttünk - nem a legkomfortosabb helyzetben voltunk -, de pontosan ez volt, ami átlendített minket a nehézségeken, problémákon, és ahogy haladtam előre a terhességben, úgy alakultam át érzelmileg.
Már nem féltettem a munkahelyet, már nem érdekelt az, hogy mi lesz a karrierrel, egyre inkább a baba körül forogtak a gondolataim. Az egész terhességet nagyon jól viseltem, nagyon feldobott állapotban voltam. Ahogy eltűnt a kezdeti kis bizonytalanság - hogy mi lesz -, és elkezdtünk a babára koncentrálni közösen a férjemmel, onnantól kezdve minden meseszerű - mondta Edina.
Fotó: Sárosi Zoltán
Onnantól kezdődik az ember élete, legalábbis egy édesanyának, de szerintem a férjem is ezt mondaná, hogy egy apukának is. Ami előtte történt, az is szép volt, de az igazi öröm, az igazi boldogság akkor kezdődik, amikor egy kisgyermeket a kezedben tartasz - ez az érzés mindenek felett van. Ez egy fordulópont az ember életében.
Én is attól féltem, hogy hogyan kerülök majd vissza a munkahelyemre, vagy anyagilag hogyan oldjuk majd meg ezt a dolgot, de aztán olyan szépen elrendeződik minden. Az ember kap ruhákat a barátnőitől, a családtagoktól, félretesz rá, készül rá, és nem kell mindent megvenni, vagy milliós összegekben gondolkozni, elég a legszükségesebb dolgokat, és tényleg minden elsimul, és szépen alakul.
Onnantól kezdve pedig, hogy megszületik, már nincsenek az ember fejében kétségek - fejezte be Gombos Edina a Sztárportré adásában.
Farkasházi Réka szintén örömmel emlékszik beszél az anyasággal kapcsolatos érzéseiről:
Mindkét gyermekünk nagyon tudta, hogy mikor kell jönni, és nagyon úgy, és olyannak jöttek, mint amilyet mi nagyon szerettünk volna. Akkor tanultam meg nemet mondani, és előtérbe helyezni magam, a legfontosabb helyre, a gyerek által.
Adásban a teljes beszélgetés!
Gombos Edina: Mindennap Valentin
Kapcsolódó írások:
- Gombos Edina: Azt ígérték, 10 kilót fogyok...
- Gombos Edina: Miféle barátság? Nem is ismerem Norbit!
- Edina gyökérrel fogy
- Gombos Edina mások előtt sírta el magát
- Majdnem megmérgezte a férjét Gombos Edina!
- Gombos Edina nemcsak egy testvérkéért gyújt gyertyát...
- Gombos Edina: Egy kiscipő maradt a nővéremből...

Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Vörös szőnyeg, tradicionális gitártörés, sztárok, exkluzív Fun Lovin' Criminals koncert és fergeteges hangulat: ez jellemezte a budapesti Hard Rock Cafe hivatalos megnyitó buliját, amelyen legendás hazai zenészek és sportolók mellett az étteremlánc nemzetközi vezetői is részt vettek.
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt

Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
Tavaly rekordot döntött a fosszilis tüzelőanyagokból származó, üvegházhatást okozó széndioxid-kibocsátás a világon.
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben
EU-csúcs, gazdasági növekedés ösztönzése
Közös közép-európai javaslatcsomag
Bare International
Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ

A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Ha egy kismama túlsúlyos vagy elhízott a terhesség előtt és alatt, megteremti a legnagyobb esélyt arra, hogy túl nagy babának adjon életet - császármetszést és egyéb komplikációkat kockáztatva.
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est

Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Négy rablás feltételezett elkövetőit fogta el a napokban a szolnoki rendőrség - jelentette be Szabó Zoltán, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője csütörtökön.
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
Letartóztatták a kínai párost
Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:05 Az EP elítélte a homofóbiát
- 14:59 Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
- 14:51 A hadsereg visszaverte az al-Kaida nyomulását Jemenben
- 14:45 Hamarosan hazamehet az újszíves baba
- 14:30 Elnapolták a Négy Mancs elleni pert
- 14:29 Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
- 14:24 Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 14:24
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
- Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott2012.05.24 12:54
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




