A "Gyűrűk ura" szigorúan beosztja perceit
Csollány Szilveszter nem foglalkozik az idővel
Csollány Szilveszter nemcsak 10 évvel ezelőtt, de ma is keményen dolgozik a sikerért, ami szigorú időbeosztást igényel. A "gyűrűk ura" mégsem hord órát.
2010.09.10 15:29Sztárportré"Az idő relatív" - szokták mondani, és ezzel a sztárok sincsenek másképp. Csollány Szilveszter, akit 1992-ben ismert meg a világ, és aki 2000-ben a Sydney-i olimpián aranyéremmel szerzett hírnevet a magyaroknak gyűrűgyakorlatával, mostanában már az utánpótlást oktatja a sportra.
Az olimpián 9,85 ponttal értékelt gyakorlata után nem véletlenül kapta meg a "gyűrűk ura" becenevet, de ahogy a Sztárportréban kiderül, az "idő ura" fogalmat nem róla mintázták.
Fotó: Sztárportré
"Órám van, de nem szoktam viselni. Ugyanaz az óra szokott néha nagyon rövidnek, és néha nagyon hosszúnak tűnni. Tanítás közben például, amikor a gyerekek jól viselkednek, és megy a munka, akkor szinte 10-20 percnek tűnik az 1 óra, de van olyan, amikor az ember már ötödször nézi meg az órát, és egyszerűen nem telt el még csak 10 perc, mert annyira rosszak a gyerekek.
Amikor utaztunk külföldre, volt olyan, hogy 17 óra eltérésem volt. Akkor elgondolkoztam, hogy milyen nap van ott, ahol vagyok, és hány óra van ott, ahonnan elindultam. Kettő órát vittem magammal, direkt azért, hogy lássam hol mennyi az idő, de akkor volt egy kis képzavarom.
Aztán mikor megérkeztem Japánba, és találkoztam a magyar csapattal, akkor megkérdeztem tőlük, hogy szerintük most hány óra van, és milyen nap." - emlékezett vissza Csollány Szilveszter a Sztárportré adásában.
A teljes interjút itt hallgathatja meg. (3-4. részlet)
Csollány Szilveszter megalázó körülmények között

Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
A zenei- és filmfesztiválok mindig remek alkalmak arra, hogy ne csak a hírességeket, de legújabb ruhakölteményeiket is megcsodáljuk. Idén a hölgyek visszafogottabbak voltak.
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak

Fico megszorításait bírálja az MKP
Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke közölte: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint gyengítik a szlovák gazdaságot, megnövelhetik a munkanélküliséget és egyértelműen megsarcolják a leendő nyugdíjasokat Robert Fico kabinetjének csütörtökön véglegesített megszorító intézkedései.
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők
Két Boeinget ad el a csődbe ment társaság
Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban

Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A diabétesszel küzdők millióinak okoz nap mint nap problémát, hogy bőrük enyhe megszúrásával ellenőrizzék vércukorszintjüket. Tudósok most egy egészen újszerű módszert fejlesztettek ki ennek kivédésére.
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
A Maros megyei Balavásár közelében pénteken délelőtt kigyulladt egy magyarországi zarándokokat szállító autóbusz, az első hírek szerint a tűznek nincsenek sérültjei.
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést

Holttest egy leégett ház romjai alatt
Péntekre virradó éjszaka értesítették a rendőrséget a tűzoltók, hogy Miskolcon a Csanyik-völgyben leégett egy használaton kívüli, lakatlan faház. A tűz oltását követően egy férfi holtteste került elő a romok alól.
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
Gerincsérülést szenvedett
Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:55 Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
- 11:50 Fico megszorításait bírálja az MKP
- 11:37 Holttest egy leégett ház romjai alatt
- 11:29 Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
- 11:26 Pokolgép gyilkolt Törökországban
- 11:23 Pakisztán 1 millió dollárt "fizet" minden börtönben töltött évért
- 11:20 Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.25 11:44
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 11:23
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 11:18
- Öngyilkos akart lenni Karsai József2012.05.25 11:15
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 09:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



