Amit az orosz konyháról tudni érdemes
Orosz konyha és gasztronómia
Egy híres 19. századi gasztronómiai szakember V. Levsin megállapította, hogy az orosz főétkezések alapvetően négy részre oszthatóak: hideg előételek, meleg levesek, sült ételek, sütemények.
2010.06.01 13:57kulinarisvilag.hu
Először előételeket szolgálnak fel, amihez ecetes, savanyított gyümölcsök, zöldségek és gombák tartoznak. A 18.-ik századig az orosz konyha alapja a sárgarépa volt, amit különféle módokon készítettek el. A répát, főtt, sült vagy párolt formában hozzáadták leveshez, sütemény vagy egyéb töltelékhez. Később népszerű lett a karalábé, a káposzta, a retek és a cékla.
A céklából készült előételek először közép és észak Oroszországban terjedtek el. A káposzta fogyasztásáról pedig már az 1150es évek írnokai is megemlékeznek. A népszerűséghez, azonban sok idő kellett, mivel a zord körülmények között a káposzta nem él meg. Ezért a szláv népek kitalálták, hogyan is lehet a káposztát savanyítani és ezáltal tartósítani.
Később ezt a módszert átvették a németek és más népek is. Nagy változást hozott az orosz receptekben a krumpli megjelenése, ami feltehetőleg Kamcsatkán és az Urálon keresztül került az országba. Nem véletlen, hogy, pont ezeken a terülteken a legnépszerűbbek a burgonyás ételek.
Hatalmas népszerűségnek örvend még a gomba, hiszen az orosz erdőkben igen gazdagon teremnek. Régóta fogyasztanak gyümölcsöt és zöldséget is. A gyümölcsöket a kvászhoz (kvász: gyümölcsből erjesztett ital) használják, elsősorban almát, körtét, szilvát. A zöldségekből pedig a tökféléket szeretik a leginkább.
Levesek: Egyik nép sem büszkélkedhet olyan gazdag leves választékkal, mint az orosz, amihez valamilyen péksüteményt szoktak enni, hogy laktatóbb legyen. A legnépszerűbb leves az oroszok közt a káposztaleves. Titka abban rejlik, hogy könnyen elkészíthető, finom és laktató. Ám az ország középső részében talán még a káposztalevesnél is népszerűbb a borscs (káposztaleves alapú, de céklával és hússal).
Kásák: Az orosz konyha nem lenne teljes kásák nélkül. A kását elsősorban gabonából és darából készítik. Annyira hozzánőtt már az orosz néphez és tradícióikhoz, hogy a mesékben is gyakran emlegetik.
Sütemények: Jellemzően a sütéshez kelt tésztát használnak. Ez annyira jellemző, hogy a pirog a pite és egyéb tradicionális sütemények bele ivódtak a népi szokásokba és egyetlen családi ünnep sem képzelhető el nélkülük így minden ünnepnek meg van a saját süteménye.
Italok: Az orosz konyha gazdagon rendelkezik különféle italokkal, amik gyümölcsökből, bogyókból és illatos füvekből állnak. A tea, csupán a 17.-ik században jelent meg, előtte pedig igen népszerűek voltak a különféle erjesztett italok.
Kapcsolódó írások:

Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Vörös szőnyeg, tradicionális gitártörés, sztárok, exkluzív Fun Lovin' Criminals koncert és fergeteges hangulat: ez jellemezte a budapesti Hard Rock Cafe hivatalos megnyitó buliját, amelyen legendás hazai zenészek és sportolók mellett az étteremlánc nemzetközi vezetői is részt vettek.
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Ha egy kismama túlsúlyos vagy elhízott a terhesség előtt és alatt, megteremti a legnagyobb esélyt arra, hogy túl nagy babának adjon életet - császármetszést és egyéb komplikációkat kockáztatva.
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?

Elhunyt Jacqueline Harpman
Elhunyt 82 éves korában Jacqueline Harpman belga író, pszichoanalitikus, a rangos francia irodalmi elismerés, a Medicis-díj 1996. évi kitüntetettje.
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét

Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Egy ember súlyosan megsérült, mikor egy kamion és egy személyautó karambolozott a 86-os úton, a Vas megyei Nádasdon.
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó

Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Előkerültek annak a bébinek a szülei, aki egy nyilvános mosoda egyik mosógépébe szorult és közel egy percen keresztül forgott a dobban, mire sikerült leállítani a gépet. A videón azonban nem ők láthatók!
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:40 Kövér szétválasztja Nyirő József politikai és írói munkásságát
- 15:34 Elhunyt Jacqueline Harpman
- 15:30 Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
- 15:29 Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
- 15:20 Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
- 15:18 Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
- 15:13 NMHH: Téves állítások a Freedom House jelentésében
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 15:26
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 14:24
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



