A szépség fokmérője
Cseresznyézzünk egy tálból!
Sakurának hívják a japánok, mikor a cseresznyefák százainak ezernyi virága borítja be a fák ágait.
2010.07.08 11:57mngsz.comA pillekönnyű szirmok jelzik a szemlélőnek, hogy visszavonhatatlanul megérkezett a tavasz. Aki kihagyja a virágoktól szinte roskadozó fák látványát, bizony szegényebb marad egy felejthetetlen élménnyel.
Mire ezt a cikket olvassa kedves olvasó, már nem a virágok szépségével leszünk elfoglalva, hanem sokkal inkább a gyümölcs, roppanós, húsos élvezetével. A cseresznye nem véletlenül örvend nagy népszerűségnek, mivel a téli hónapok után ez az első fogyasztható friss gyümölcsünk. Kezdetben apró termetű, kissé vízízű változataival találkozunk méregdrágán, de az idő haladtával bukkannak elő megizmosodott, nagy szemű társai.
A cseresznye a Közel- Keletről származó madárcseresznye nemesített utóda. Egyes feljegyzések szerint az ókori görög katonák ezzel oltották szomjukat. Tökéletes formája, szépsége, ragyogása és finom édes íze miatt az ókorban az istenek ételének hitték, és már akkor megkezdték nemesítését. A tölgyesekben található madárcseresznye hosszú utat tett meg, míg a híres római ínyenc, Lucullus asztalára került.
A pontuszi Kerasuntból ő hozatott egy akkor kiválónak tartott cseresznyefajtát Itáliába. Kerasunt nevét őrzi a görög kerasos, a latin cerasus, a német Kirsche szó is. Cseresznye szavunkat egyes vélekedések szerint a török hódoltságnak köszönhetjük, lévén ótörök eredetű szó. A Távol-Keleten az ifjúság, a megújulás, a tavasz jelképe. Kínában az irodalmi nyelvezet kedvelt szava. A szó a csecsemő és őszibarack szavak összetétele.
A szépségek ajkát gyakorta hasonlítják a cseresznyéhez, míg a szépség állandó fokmérője a cseresznye ajkú jelző. A cseresznyét enni kifejezés a szerelmeskedés kifinomult megnevezése. Csaknem ezer fajtáját tarják számon. Valamennyi őse a korábban már említett madárcseresznye, melyet vadcseresznyének is hívunk. Néhány neve álljon itt érési sorrendben. Münchebergi, Májusi, Pomázi, Biggareau, Burlat, Valerij Cskalov, Jaboulay, Szomolyai, Margit, János, Sunburst, Solymári, Linda, Germersdorfi, Van, Stella, a már későinek számító Hedelfingeni, a Kavics cseresznye, vagy a Katalin.
Az idők folyamán a gyümölcs egyes típusait különböző jelzőkkel kezdtük illetni, mint korai, kései, hosszúszárú, ropogós, fekete, gömbölyű, vagy egyszerűen óriás. Ki ne ismerné a Solymári gömbölyűt, a Germersdorfi óriást, vagy a Pomázi hosszúszárút! Nehéz ellenállni a ropogós cseresznyének. Kínálja magát fényes bőrével, feszes húsával, ahogy talán egyetlen más gyümölcs sem.

Boros cseresznyeleves
Hozzávalók: 50 dkg cseresznye 1,5 dl vörösbor 10-12 dkg cukor 1 dl tejföl 1 evőkanál rizsliszt (vagy burgonyaliszt, esetleg búzakeményítő) késhegynyi fahéj 3 szem szegfűszeg csipetnyi só
Elkészítés: A cseresznyét mossuk meg és tegyük 7 dl vízbe. Tegyük hozzá a fűszereket és forraljuk fel, majd főzzük 5 percig. Ezután öntsük bele a bort és a cukrot. Keverjük el a lisztet a tejföllel, öntsük a keveréket a levesbe, majd forraljuk fel újra. Várjuk meg, míg egyet rottyan és vegyük le a tűzről. Hidegen, csészékbe adagolva tálaljuk.
Evését nehéz abbahagyni. De miért is kellene? Fél kilót nyugodtan elfogyaszthat bárki egy ültő helyében. Az érés után is élvezhetjük különlegességét, hiszen fagyasztva, aszalva, befőtt formájában könnyen hozzájutunk. Ízletes ételek készíthetők a cseresznyéből. Levesek, mártások, torták, sütemények. Kiváló kísérője egyes főételeknek is.. Kandírozott változatával sütemények díszítésekor és koktélok fogyasztásakor találkozunk.
Előszeretettel fogyasztjuk, gyümölcsteákban, önállóan, vagy keverékként. A gyümölcs leve némi meggyel és citrommal jégágyon pompás nyári frissítő. Karrierjének csúcspontja egyes vélemények szerint, mikor pálinka képében kerül az asztalra. Végül álljon itt néhány érdekesség. Hazánkban szívesen ültették a szőlősorok közé, mert a szőlő elfagyása esetén a gyümölcs hozott gazdájának kárpótlást. Kérgét borba feloldva a köhögés ellen hozott enyhülést. Leveleit fehérborba áztatv a állítólag különleges italt nyerhető Szárából gyógyfőzetek készítettek.
A cseresznyemagokat lenvászonba téve, kályhán melegítve eleink melegítőpárnának használták. S végezetül ne feledkezzünk el arról, hogy ékszerként sem akármi. Elég csak a száraival a fülünk köré kanyarított cseresznyegömbökre gondolni. Jó barátokat, teli tálakat, jó cseresznyézést kívánok! Mészáros Tibor Schnitta és WACS díjas éttermi mester

Csirke cseresznyével
Hozzávalók: 1 csirke, 30 dkg cseresznye, 1 dl sherry, 4 dkg vaj,2 gerezd fokhagyma , 1 teáskanál mustár 1 csokor petrezselyemzöld ,késhegynyi őrölt gyömbér
Elkészítés: A csirkét tisztítsuk meg, daraboljuk fel és sózzuk be. Melegítsük meg a vajat egy serpenyőben. Pirítsuk meg a szétzúzott fokhagymát, majd a csirkedarabokat is tegyük a vajra és minden oldalukat süssük aranybarnára. Tegyük a csirkedarabokat tűzálló tálba. A kimagozott cseresznyét rakjuk a hús köré.
Szórjuk meg a fűszerekkel, majd locsoljuk meg a mustárral elkevert sherryvel. Fedjük le a tálat szorosan, és forró sütőben 40 percig süssük. Szerecsendióval ízesített burgonyapüré és ecetes cseresznye illik mellé.

Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Vörös szőnyeg, tradicionális gitártörés, sztárok, exkluzív Fun Lovin' Criminals koncert és fergeteges hangulat: ez jellemezte a budapesti Hard Rock Cafe hivatalos megnyitó buliját, amelyen legendás hazai zenészek és sportolók mellett az étteremlánc nemzetközi vezetői is részt vettek.
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Ha egy kismama túlsúlyos vagy elhízott a terhesség előtt és alatt, megteremti a legnagyobb esélyt arra, hogy túl nagy babának adjon életet - császármetszést és egyéb komplikációkat kockáztatva.
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?

Elhunyt Jacqueline Harpman
Elhunyt 82 éves korában Jacqueline Harpman belga író, pszichoanalitikus, a rangos francia irodalmi elismerés, a Medicis-díj 1996. évi kitüntetettje.
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét

Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Egy ember súlyosan megsérült, mikor egy kamion és egy személyautó karambolozott a 86-os úton, a Vas megyei Nádasdon.
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó

Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Előkerültek annak a bébinek a szülei, aki egy nyilvános mosoda egyik mosógépébe szorult és közel egy percen keresztül forgott a dobban, mire sikerült leállítani a gépet. A videón azonban nem ők láthatók!
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:40 Kövér szétválasztja Nyirő József politikai és írói munkásságát
- 15:34 Elhunyt Jacqueline Harpman
- 15:30 Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
- 15:29 Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
- 15:20 Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
- 15:18 Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
- 15:13 NMHH: Téves állítások a Freedom House jelentésében
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 15:26
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 14:24
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



