Nem mindegy, mit iszunk
A zöld tea elősegíti a fogyást
A cukros innivalókat érdemes felváltani vízre vagy nullkalóriás üdítőre, így 10 kávéskanállal kevesebb cukor kerül a szervezetbe. Ízesítésnek kiváló a citrom, a menta vagy a fagyasztott eper.
2010.08.19 11:00ma.hu
Egy tanulmányban azt vizsgálták, mi történik, ha valaki zselés cukorkából vagy cukros üdítőből visz be extra 450 kalóriát. A cukorkaevők önkéntelenül is kevesebb kalóriát vittek be másból, de az üdítős csoport tagjai nem. Ők négy hét alatt híztak egy kilót.
Ha egy eseményen inni kell, az első alkoholos italt kísérje alkoholmentes, alacsony kalóriatartalmú folyadék, például ásványvíz, ne pedig sör vagy bor.
Az alkoholban sok a kalória, ráadásul az önkontrollt is befolyásolja, így könnyebben enged az ember a rágcsálnivalók és más ételek csábításának.
A zöld tea közismerten segíti a fogyást és egészséges is. Néhány tanulmány azt állapította meg, hogy átmenetileg növeli a kalóriaégetés mértékét, valószínűleg a katekin nevű anyag révén. Az antioxidánsok miatt az immunrendszernek is jó, de a koffeintartalmára azért nem árt odafigyelni.
A teázás mellett nagyon fontos odafigyelni az elegendő alvásra is.
Kiderült ugyanis, hogy egy órával több alvás egy év alatt 6 kilóval kevesebbet is jelenthetne a Michigani Egyetem kutatói szerint. Ha a céltalan tevékenységeket és a meggondolatlan nassolást inkább az alvás váltja fel, akár 6 százalékkal is csökkentheti a kalóriabevitelt.
Az eredmények egyénenként eltérnek, de az alvás másként is segíthet. Aki nem alszik eleget, az ugyanis sokkal éhesebb lesz a kelleténél.

Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Vörös szőnyeg, tradicionális gitártörés, sztárok, exkluzív Fun Lovin' Criminals koncert és fergeteges hangulat: ez jellemezte a budapesti Hard Rock Cafe hivatalos megnyitó buliját, amelyen legendás hazai zenészek és sportolók mellett az étteremlánc nemzetközi vezetői is részt vettek.
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Ha egy kismama túlsúlyos vagy elhízott a terhesség előtt és alatt, megteremti a legnagyobb esélyt arra, hogy túl nagy babának adjon életet - császármetszést és egyéb komplikációkat kockáztatva.
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?

Elhunyt Jacqueline Harpman
Elhunyt 82 éves korában Jacqueline Harpman belga író, pszichoanalitikus, a rangos francia irodalmi elismerés, a Medicis-díj 1996. évi kitüntetettje.
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét

Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Egy ember súlyosan megsérült, mikor egy kamion és egy személyautó karambolozott a 86-os úton, a Vas megyei Nádasdon.
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó

Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Előkerültek annak a bébinek a szülei, aki egy nyilvános mosoda egyik mosógépébe szorult és közel egy percen keresztül forgott a dobban, mire sikerült leállítani a gépet. A videón azonban nem ők láthatók!
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:40 Kövér szétválasztja Nyirő József politikai és írói munkásságát
- 15:34 Elhunyt Jacqueline Harpman
- 15:30 Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
- 15:29 Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
- 15:20 Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
- 15:18 Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
- 15:13 NMHH: Téves állítások a Freedom House jelentésében
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 15:26
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 14:24
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



