Az igazi fahéjas kristálycukrral
Hogyan készül a Padlás musical kedvenc étele?
A szilvás gombócot szerettem gyerekkoromban, de nem tartozott az első számú kedvenceim közé. Ma már előkelőbb helyen szerepel, de így is ritkán készítem, pedig szeretek vele foglalatoskodni is.
2010.09.08 19:00ma.huHozzávalók:
A tésztához
50 dkg burgonya, 25 dkg liszt, 1-1,5 evőkanál búzadara, 1 tojás, 1 evőkanál zsír, csipet só. 20-25 db magozott szilva, 12-15 dkg kristálycukor, 1-2 teáskanál őrölt fahéj.
A pirított zsemlemorzsához
10-15 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál zsír vagy 3-4 evőkanál olaj. A szóráshoz porcukor.
Elkészítés:
A tésztához a meghámozott és kockákra vágott burgonyát sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük és még melegen összetörjük. A burgonyához adjuk a lisztet, a búzadarát, a sót ,a tojást, a zsírt és jól összegyúrjuk. Lisztezett felületen kb. 0,5 cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát és 8x8 cm nagyságú négyzetekre vágjuk.
A kimagozott szilvák belsejébe kiskanál segítségével fahéjas cukrot töltünk és a tészták közepére helyezzük őket. A négyszögek sarkait összecsippentjük és két lisztes tenyerünk között gombócokat formálunk belőlük.

Közben egy nagyobb fazékban vizet forralunk, kissé megsózzuk, amikor lobog beletesszük a gombócokat és addig főzzük, míg fel nem jönnek víz tetejére. Ekkor hagyjuk még egyet forrni.
Amíg a gombócok főnek, a felforrósított zsiradékon megpirítjuk a zsemlemorzsát és a megfőtt, lecsöpögtetett gombócokat a pirított zsemlemorzsára szedjük és meghempergetjük benne.
Melegen, porcukorral megszórva kínáljuk.
Tipp
A tészta egy részéből nudlit is sodorhatunk. A kinyújtott tészta egy részét ujjnyi szélességű csíkokra szeleteljük,majd abból 5-6 cm nagyságú darabokat vágunk és henger alakúra sodorjuk.
Forró sós vízben kifőzzük, és ízlés szerint pirított zsemlemorzsába hempergetve,lekvárra vagy mákkal megszórva kínálhatjuk

Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
A sajtos padlizsán ízletes, könnyen elkészíthető és a gyomornak sem nehéz - ebédként és könnyed vacsoraként is fogyasztható.
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...

Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Csaknem a kétszeresére tervezi növelni árbevételét az idei évben a Bazaltbor-Badacsony Kft., a bortermelés mellett borhotelt is üzemeltető cég 2012-ben 250 millió forintos árbevétellel számol.
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?

Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Az alkoholos italt naponta fogyasztó emberek, akiknek a családjában már előfordult vastagbélrákos eset, fokozottan ki vannak téve a betegség kialakulásának.
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?

Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Pornográf engedékenysége okán kelt híre egy amerikai közkönyvtárnak: nem tiltotta meg egy látogatójának, hogy a számítógépteremben nézegessen felnőtteknek készült videókat.
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában

Két napra bérelt autót: azóta sem látták
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy kecskeméti férfi feljelentése alapján egy tiszaföldvári férfi ellen.
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et

Megúszták a csirkék az enesei tűzvészt
Egy üresen álló csirketelep égett le vasárnap hajnalban a Győr-Moson-Sopron megyei Enese külterületén.
Több ezer négyzetméter tűzben
Lángba borult egy csirketelep Enesén
Megkötözték őket
Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:28 Egyiptom - A tüntetők felgyújtották az adóhivatalt
- 9:20 Nem bénította meg a fővárost a tél
- 9:11 Megúszták a csirkék az enesei tűzvészt
- 8:59 Megközelíthetetlen: Girincs méteres hófalak mögött
- 8:55 Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
- 8:50 Győzött a Barca, de nyert a Real Madrid is
- 8:39 Drónokat épít Észak-Korea
Black Ice Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Könyvelő
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.05 09:19
- Meghalt Csurka István2012.02.05 08:55
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.05 00:44
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 00:21
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.04 19:40
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



